Nem szeretem a terápia kifejezést, amikor a természetről van szó. Nem azért, mert nincs gyógyító értéke a kapcsolódásnak. Inkább azért, mert a barátság, vagy az összekapcsolódás, mint kifejezés, jobban jellemzi a csodát, ami történni tud.
Gyakran sétálok a fák között, erdőben, vagy patakmederben. Leggyakrabban hű kísérőimmel, akik bár négylábúak, a szimbiózis, a türelem és az odaadás mesterei.
A mai séta is az Ő ösztönzésük alkalmából indult. Gyakran segítenek, hogy kizökkenjek a sürgősnek ítélt, mégsem fontos folyamatokból.
Ahogy elindultunk a hegyre, az ismerős táj energiája azonnal elvarázsolt. Mindig más útvonalat választunk. Körbejárva, új szemszöget keresve, ugyanahhoz.
Az úton hirtelen egy különös érzésre lettem figyelmes, és ahogy körbenéztem, megláttam egy szinte magányosan álló, gyönyörű, arany lombú fát. A szőnyeg, melyet leveleiből maga alá terített, fenséges. élénk és hívogató volt.
Erdei sétáim alkalmával megtanultam, milyen érzés a hívás. A hívás, mely érkezhet fától, víztől, sziklától, de akár egy különleges ponttól a réten, vagy a fák között.
Közelebb sétáltam és engedve az invitálásnak leültem a tövébe, szorosan mellé.
Kíváncsi voltam, de ez a kíváncsiság, inkább elvárások nélküli nyitottsághoz hasonlított. Csak ott voltam és vártam, mit adhatunk egymásnak ezen a csodás délutánon.
Egyszer csak furcsa, szinte jéghideg érzetre lettem figyelmes a bal csípőm környékén. Napok óta jelzett már, hogy túlterhelődött és a benne felgyülemlő feszültség átsugárzott a teljes bal oldalamra is. Ahogy figyeltem ezt a semmihez nem hasonlítható hideget, hirtelen megéreztem, hogy az energia a fa gyökereiből áramlik hozzám, és ahogy terjedni kezdett, mint egy erős, de finom belső masszírozás vált érzékelhetővé az izmaimban. Megnyugtató és bár hideg, mégis lazító energia volt, melyet csak egy ponton érzékeltem.
Igazából ekkor néztem meg jobban. Ki Ő?
Egy Kőrislevelű Juhar magasodott fölöttem, arany leveleivel, finom, női energiát árasztva, légiesen, könnyedén. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy a Juhar az ízületek „doktoraként” milyen legendás címre tett szert, s a régi idők „varázslói” soha nem hagyták ezt az erőt figyelmen kívül. Mint ahogy a fiatalító, nyugtalanság űző, mentális egyensúlyteremtő képességét sem.
S még, hogy a fák nem beszélek!
Tisztán, ahogy az érzetek gondolatokká és érzésekké formálódnak, hallhatóvá vált bennem minden szava, láthatóvá minden kép, melyet a kapcsolódásunk életre hívott.
Egy rövid időre nem létezett mozgás. Csak képek. Szituációk, emberek, kapcsolatok, helyek, helyzetek.
S minden mögött egy mosoly.
Egy mosoly, mely a szeretetet mutatta. A minden fölött és mögött megbúvó valóságot. Azt, hogy nem létezik jó, ahogy nem létezik önmagában a rossz sem. A dolgok fölött és mögött az EGY van. A szemüveg persze torzíthat, de a szereteten kívül nem létezik semmi más.
Tökéletesen tökéletes volt… Nyugodt, mélyen békés és teljesen valóságos.
Ebben a pillanatban tetőtől talpig átjárt a hála energiája és a hála érzése. A Juhar, finoman vibráló, vízszerű, könnyű energiája érezhető és erős tisztítást végzet. Gyengéden, mégis határozottan, s mindezt egyszerűen a kapcsolódásunk okán.
Maradtam volna még…
A testem bal oldali feszültsége teljesen elmúlt..
Ahogy elindultam az érzés mellettem sétált. Hazajött velem a hála. Az illatokért, a melegért, a kapcsolatokért, értünk… minden pillanatért. A megértésért, hogy minden tökéletes, jelentsen ez bármit is.
Most, ahogy Róla írok, finom, édeskés fa-fűst illatát érzem a levegőben. Mint egy jelenlét, mely arra bátorít, hogy hangot, szavakat adjak ennek a gyógyításnak.
Köszönöm… Barátom!
Köszönöm a kapcsolódást, a tanítást és a tudomást, mely előbb jelent meg Benned, mint ahogy felfoghattam volna.
Ha teheted..
Menj, és ölelj meg egy fát!
Bár barátok, de a megtiszteltetés a Tiéd..
H. Rády Éva